Az exem vitt be a Star Trek világába. Egy fura és régi sorozatot mutatott, ahol egy jóképű sármőr vezette legénység keveredik mindenféle kalandokba egy csillaghajón. A főszereplő mégsem igazán a szexi kapitány, hanem a csipetfülű Mr. Spock volt, akit a világ egyik legmelegszívűbb színésze Leonard Nimoy alakított. Szinte rögtön beleszerettem.

Spock karaktere önmagában is ellentmondásos. Racionális és makacsul következetes, ennek ellenére emberséges és hűséges. Spock szerint a klasszikus huminsta értékek univerzálisak és ésszerűen visszavezethetőek az élet néhány alapvető axiómájára. Spock végtelen önfegyelemmel, hatalmas műveltséggel, és ha kellett, erővel képviselte ezeket az értékeket.

Könnyű volt megszeretni ezt a csipetfülű, részletekben elvesző karaktert, mert valahol olyan volt, ahogy az igazán tehetséges és jó embert elképzeljük. Én legalábbis így érzem. Rengeteg örömet köszönhetek Leonard Nimoynak, mert tökéletesen formálta meg a megformálhatatlant. Valakit, aki annyira megfelel a humanista ideálnak, hogy már nem is ember.

Ahogy teltek az évek, Leonard Nimoynak egyre nehezebbé vált eldöntenie, hol kezdődik Spock, és hol ér véget ő. Eggyé vált a karakterrel, akit játszott. Halálos betegségét is Spockra jellemző higgadt nyugodtsággal, sztoikus bölcsességgel vette tudomásul. Méltósággal ment el, ahogy élt.

A life is like a garden. Perfect moments can be had, but not preserved, except in memory. LLAP

— Leonard Nimoy (@TheRealNimoy) 2015. február 23.